Tavaszi zsongás két lábon, két keréken
Napsugaras időjárásban jókedvű emberek, számtalan gyermek és család népesítette be ma reggelre Káposztásmegyeren a Kósa sétányt és környékét. Közel ötezren neveztek be az Újpesti Futó-és Kerékpáros Fesztivál három versenyszámára.
Koncertek a magyar közösségeknek A Csokonai Gyerekkar a Délvidéken járt
2010-ben Szlovákiában,2011-ben Erdélyben, idén májusban Horvátországban és Szerbiában járt a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium Gyerekkara, hogy a helyi magyar közösségeknek adjon koncerteket. A május 9-e és 13-a között tartott turnén Pélmonostoron, Vörösmarton és Kórógyón, valamint Újvidéken és Nagybecskereken szerepelt óriási sikerrel a Csokonai Gyerekkar.