Köszöntöm Újpest honlapján!

Wintermantel Zsolt Köszöntő 
Újpest polgármestere 
Életrajz 
Tevékenység 2011 
Hajrá Újpest 2011-2014 

Wintermantel Zsolt
Újpest polgármestere
Szavazás
Ön részt vett a muskátliosztáson?
Igen, tavaly is, idén is
Idén voltam először
Tavaly voltam, idén nem
Nem

Legfrissebb Archívum
Tavaszi zsongás két lábon, két keréken

Napsugaras időjárásban jókedvű emberek, számtalan gyermek és család népesítette be ma reggelre Káposztásmegyeren a Kósa sétányt és környékét. Közel ötezren neveztek be az Újpesti Futó-és Kerékpáros Fesztivál három versenyszámára.
Koncertek a magyar közösségeknek
A Csokonai Gyerekkar a Délvidéken járt
2010-ben Szlovákiában,2011-ben Erdélyben, idén májusban Horvátországban és Szerbiában járt a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium Gyerekkara, hogy a helyi magyar közösségeknek adjon koncerteket. A május 9-e és 13-a között tartott turnén Pélmonostoron, Vörösmarton és Kórógyón, valamint Újvidéken és Nagybecskereken szerepelt óriási sikerrel a Csokonai Gyerekkar.

Újpesti Cseriti

Újpesti események 2011, klip
Újpesti események 2011, klip

Helytörténeti Értesítő




Az összes Helytörténei Értesítő...
Az oldalt 1736943 alkalommal 1090559 látogató nézte meg a mai napig 2009.01.01. óta
NAPIRENDEN AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELME

A települések épített értékei a nemzet kulturális kincsének részei, ezért megóvásuk, fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk és megfelelő bemutatásuk fontos közérdek. Az építészeti értékek védelme részben állami, részben önkormányzati feladat úgy, hogy a helyi védelemmel kapcsolatos teendők Budapest esetében megoszlanak a fővárosi és a kerületi önkormányzatok között. Az állami döntéssel érintett építészeti értékek a műemlékek, míg a helyi értékvédelemmel érintett létesítmények – attól függően, hogy a főváros egésze, vagy csak az érintett kerület szempontjából minősülnek védendő értéknek – fővárosi, vagy kerületi önkormányzati rendelettel válnak helyi védetté.

Újpest Önkormányzata a közeljövőben fogja napirendre tűzni az Újpest épített környezete helyi védelméről szóló rendelet-tervezetet. A majdani rendelet célja azon sajátos szabályok rögzítése, melyek alkalmazásával biztosítható az Újpest településképe és történelme szempontjából meghatározó, műemléki vagy fővárosi védettséget nem élvező épített értékek védelme, a település építészeti örökségének, jellemző karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rendelettel érintett (a rendelet mellékletét képező védelmi listán szereplő) épületek, építmények esetében az általánosnál szigorúbb szabályokat kell alkalmazni és körültekintőbb döntéseket kell hozni mind az esetleges építési munkákkal, mind a létesítmények fenntartásával, használatával kapcsolatban. A listán szereplő épületeket így – a védelem fennállása alatt – nem lehet lebontani, illetve felújításuk, átalakításuk vagy fejlesztésük során az eredeti (építéskori) állapotot kell rehabilitálni, illetve a fejlesztésüket célzó beavatkozások során a védett értékekhez méltóan illeszkedő, igényes megoldásokat kell alkalmazni.

Tekintettel arra, hogy a helyi védelem – éppen az általánosnál szigorúbb feltételek miatt – bizonyos mértékig korlátozza a tulajdonosi jogok gyakorlását (például az ilyen épületek felújítása során gyakran speciális technológiákat kell alkalmazni és a szokásosnál drágább építőanyagokat és szerkezeteket kell beépíteni) az Önkormányzat a rendelet-tervezetben foglalt szabályok szerint támogatja a védett értékek fenntartását és felújítását.

A tervezethez összeállítottuk a védendő értékek első („induló”) jegyzékét, mely egyelőre ötven újpesti épületet, építményt foglal magába. Természetesen ez a kör a későbbiekben tovább bővülhet úgy, hogy a helyi védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet. A majdani rendelet melléklete tehát a későbbiekben változhat, kiegészülhet, de az is elképzelhető, hogy valamely védett érték – a rendeletben meghatározott különleges okok miatt – lekerüljön a listáról. A rendelet-tervezet éppen ezért bevezeti a dokumentálási kötelezettség fogalmát, ami azt jelenti, hogy a védelmi listáról törölt, vagy arra fel nem kerülő, de legalább bemutatásra érdemes (rész)értékeket hordozó épületek csak abban az esetben bonthatók el, ha a kérelmező az építési hatósághoz benyújtja az előzetesen elkészített értékvédelmi dokumentációt is. Az így benyújtott és nyilvántartásba vett értékvédelmi dokumentációk természetesen szintén elérhetők lesznek az Önkormányzat weblapján.

Az érdeklődők a megadott weblapon tájékozódhatnak a rendelet-tervezetről és az ahhoz kapcsolódó mellékletekről. Kérjük, hogy a tervezettel kapcsolatos esetleges észrevételeiket, javaslataikat szíveskedjenek írásban eljuttatni a Főépítészi Iroda címére (1042 Budapest, István út 15.), vagy a foepitesz@ujpest.hu e-mail-címre. A beérkezett észrevételeket a tervezet véglegesítése során figyelembe fogjuk venni. Kérjük továbbá, hogy amennyiben a rendelet-tervezet 1. mellékletét képező listán szereplő védendő értékekkel kapcsolatban olyan dokumentumok (pl. eredeti tervek, fotók, …) lennének a birtokukban, mely a későbbi felújítás során felhasználható lenne, szíveskedjenek azokat másolás céljából ugyancsak a Főépítészi Irodára eljuttatni.
 


Letölthető dokumentumok





Kapcsolatok













Ady Endre művelődési központ - Újpest
























© 2012 Újpest Önkormányzata  •  Impresszum  •  Médiaajánlat  •  Jogi nyilatkozat  •  Legyen a kezdőlapom  •  RSS