Köszöntöm Újpest honlapján!

Wintermantel Zsolt Köszöntő 
Újpest polgármestere 
Életrajz 
Tevékenység 2011 
Hajrá Újpest 2011-2014 

Wintermantel Zsolt
Újpest polgármestere
Szavazás
Ön részt vett a muskátliosztáson?
Igen, tavaly is, idén is
Idén voltam először
Tavaly voltam, idén nem
Nem

Legfrissebb Archívum
Tavaszi zsongás két lábon, két keréken

Napsugaras időjárásban jókedvű emberek, számtalan gyermek és család népesítette be ma reggelre Káposztásmegyeren a Kósa sétányt és környékét. Közel ötezren neveztek be az Újpesti Futó-és Kerékpáros Fesztivál három versenyszámára.
Koncertek a magyar közösségeknek
A Csokonai Gyerekkar a Délvidéken járt
2010-ben Szlovákiában,2011-ben Erdélyben, idén májusban Horvátországban és Szerbiában járt a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium Gyerekkara, hogy a helyi magyar közösségeknek adjon koncerteket. A május 9-e és 13-a között tartott turnén Pélmonostoron, Vörösmarton és Kórógyón, valamint Újvidéken és Nagybecskereken szerepelt óriási sikerrel a Csokonai Gyerekkar.

Újpesti Cseriti

Újpesti események 2011, klip
Újpesti események 2011, klip

Helytörténeti Értesítő




Az összes Helytörténei Értesítő...
Az oldalt 1736943 alkalommal 1090559 látogató nézte meg a mai napig 2009.01.01. óta
Jogi és képviselői Iroda
 
<< Szervezeti egységek
Elérhetőségek

Cím: 1041 Budapest István út 14.
Telefon: 231-31-40
Email: JKI@ujpest.hu

Általános jogi feladatok keretében

1. Ellátja az Önkormányzat és szervei, valamint a Polgármesteri Hivatal jogi képviseletével kapcsolatos feladatokat peres és peren kívüli eljárásokban.

2. Beadványokat, szerződéseket, egyéb megállapodásokat, okiratokat készít, véleményez

3. Ellátja az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal követeléseinek behajtásával, a behajtási eljárás megindításával és lefolytatásával kapcsolatos feladatokat.

4. Közreműködik a helyi rendelet alkotásban, szabályzatok, belső utasítások elkészítésében. Véleményezi a jogszabálytervezeteket, és részt vesz a jogharmonizációs tevékenységben


A Képviselő-testület, valamint bizottságok munkájának elősegítése körében
1. Ellátja a Képviselő-testület üléseinek előkészítésével kapcsolatos feladatokat, közreműködik a testületi ülések technikai lebonyolításában. Elkészíti és nyilvántartja a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveit.

2. Nyilvántartja a képviselő-testületi határozatokat, önkormányzati rendeleteket, közreműködik a rendeletek közzétételében. Nyilvántartja a kisebbségi önkormányzatok testületi üléseiről készült jegyzőkönyveket. Nyilvántartást vezet továbbá:
az országgyűlési képviselőkről,
a helyi képviselőkről /választókerületi, listás/,
a bizottságokról,
a kisebbségi önkormányzatok képviselőiről.
3. Közreműködik a helyi képviselők által - írásban vagy szóban tett - bejelentések, problémák elintézésében.

4. Közreműködik a közmeghallgatás előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok ellátásában, a kiemelt kampányfeladatok (választások: országgyűlési képviselői és helyi önkormányzati képviselői, polgármesteri, kisebbségi, bírósági ülnökök választása, népszavazás, népszámlálás) előkészítésében, lebonyolításában.

Munkatársak

Dr. Dallos Andrea osztályvezető
Borostyán Zsuzsanna képviselői főelőadó
Dr. Lukácsi Zsuzsanna jogi előadó
Pintérné Juhász Irén bizottsági előadó
Madarászné Kanozsai Zsuzsanna Jogi asszisztens
Szalontai Tünde képviselő-testületi előadó



A főosztály további irodái, kirendeltségei és osztályai

Jegyzői Kabinet
Jegyzői Titkárság
Belső Ellenőrzési Csoport
Gondnokság
Jogi és képviselői Iroda




Kapcsolatok













Ady Endre művelődési központ - Újpest
























© 2012 Újpest Önkormányzata  •  Impresszum  •  Médiaajánlat  •  Jogi nyilatkozat  •  Legyen a kezdőlapom  •  RSS