Köszöntöm Újpest honlapján!

Wintermantel Zsolt Köszöntő 
Újpest polgármestere 
Életrajz 
Tevékenység 2011 
Hajrá Újpest 2011-2014 

Wintermantel Zsolt
Újpest polgármestere
Szavazás
Ön részt vett a muskátliosztáson?
Igen, tavaly is, idén is
Idén voltam először
Tavaly voltam, idén nem
Nem

Legfrissebb Archívum
Tavaszi zsongás két lábon, két keréken

Napsugaras időjárásban jókedvű emberek, számtalan gyermek és család népesítette be ma reggelre Káposztásmegyeren a Kósa sétányt és környékét. Közel ötezren neveztek be az Újpesti Futó-és Kerékpáros Fesztivál három versenyszámára.
Koncertek a magyar közösségeknek
A Csokonai Gyerekkar a Délvidéken járt
2010-ben Szlovákiában,2011-ben Erdélyben, idén májusban Horvátországban és Szerbiában járt a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium Gyerekkara, hogy a helyi magyar közösségeknek adjon koncerteket. A május 9-e és 13-a között tartott turnén Pélmonostoron, Vörösmarton és Kórógyón, valamint Újvidéken és Nagybecskereken szerepelt óriási sikerrel a Csokonai Gyerekkar.

Újpesti Cseriti

Újpesti események 2011, klip
Újpesti események 2011, klip

Helytörténeti Értesítő




Az összes Helytörténei Értesítő...
Az oldalt 1736943 alkalommal 1090559 látogató nézte meg a mai napig 2009.01.01. óta
Alpolgármesteri Titkárság (Rádi Attila) - Városüzemeltetési, környezetvédelmi és informatikai
 
<< Szervezeti egységek
Elérhetőségek

Cím: 1041 Budapest István út 14.
Telefon: 231-3111
Fax: 231-3255
Email: alpolgarmester.varosuzem@ujpest.hu



Munkatársak

Lakatos Katalin referens
Magas Gábor referens
Pocsveiler Zoltán



A főosztály további irodái, kirendeltségei és osztályai

Alpolgármesteri Titkárságok
Alpolgármesteri Titkárság (Nagy István) - Népjóléti
Alpolgármesteri Titkárság (Dr. Molnár Szabolcs) - Gazdasági, Oktatási és Kulturális
Alpolgármesteri Titkárság (Rádi Attila) - Városüzemeltetési, környezetvédelmi és informatikai




Kapcsolatok













Ady Endre művelődési központ - Újpest
























© 2012 Újpest Önkormányzata  •  Impresszum  •  Médiaajánlat  •  Jogi nyilatkozat  •  Legyen a kezdőlapom  •  RSS