Több ezer újpesti írta alá azt a civil kezdeményezést, mely arra irányul, hogy Dr. Derce Tamás polgármester induljon a helyhatósági választásokon. A Képviselő – testület július hó 13. napján tartott ülésén a kezdeményezők képviselője személyes adta át az aláírásokat a polgármesternek. A polgármester elmondta: nem változtatja meg döntését.
Derce Tamás az ülés elején a képviselők egyetértésével megadta a szót Tvaruska Zoltánnénak, nem sejtve, hogy éppen a polgármesterért emel szót a civilek képviseletében. Az asszony felolvasott egy fogalmazványt, melyet több mint ezren írtak alá: „Az Újpesti Naplóban olvastuk, hogy nem kíván indulni a polgármester úr az őszi önkormányzati választáson. Mi, újpesti lakosok, piaci kereskedők és vállalkozók, valamint a Főplébánia hívei tisztelettel kérjük, változtassa meg döntését. Az újpestieknek nagy szükségük van az ön tapasztalatára, amit a javunkra fordít. Kérjük, a megkezdett munkát közösen fejezzük be, hiszen tele van energiával és lelkesedéssel. Köszönjük, amit eddig értünk tett a húsz év alatt. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy itt, Újpesten élhetünk. Bízunk benne, hogy megváltoztatja korábbi döntését és figyelembe veszi a nép kérését.”
Az újpestiek tehát ragaszkodnak polgármesterükhöz, és igazán elégedettek az eddigi teljesítményével, hiszen igen sokat fejlődött a város húsz év alatt. És persze szép tervekből sincs hiány. Csakhogy Derce Tamás hajthatatlan.
A polgármester válaszából ez egyértelműen kiderült: „Mielőtt úgy döntöttem, hogy nem indulok a választáson, alaposan átgondoltam a helyzetet, mérlegeltem a lehetőségeket. Nemleges válaszom alapvető kiváltó oka az volt, hogy a parlament az önkormányzati képviselői létszámot drasztikusan csökkentette. Máig az a véleményem, hogy ez a döntés a helyi demokrácia sárba tiprása. Senki és semmi más nem késztetett arra, hogy így döntsek. Senkitől semmilyen ajánlatot nem kaptam. Egyszerűen én ehhez a játékhoz nem akarom adni a nevem.”
Úgy tűnik, Derce Tamás hajthatatlan, és tartja magát elhatározásához. A civilek pedig tovább győzködik.