Köszöntöm Újpest honlapján!

Wintermantel Zsolt Köszöntő 
Újpest polgármestere 
Életrajz 
Tevékenység 2011 
Hajrá Újpest 2011-2014 

Wintermantel Zsolt
Újpest polgármestere
Szavazás
Május 18-án ismét muskátliosztás lesz két helyszínen is. Ön részt vesz rajta?
Igen. A tavalyinak is nagyon örültem
Nem. Nincs hova tegyem a virágokat
Tavaly kihagytam, idén nem fogom.

Újpesti Cseriti

Újpesti események 2011, klip
Újpesti események 2011, klip

Helytörténeti Értesítő




Az összes Helytörténei Értesítő...
Az oldalt 1726093 alkalommal 1083716 látogató nézte meg a mai napig 2009.01.01. óta

Berni, a mi lányunk


Teljes csapattal – öt férfi és öt női versenyző – vett részt a magyar válogatott a csehországi Mlada Boleslavban az öszszetett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon. A 27 országból érkezett versenyzők között a magyarok jól szerepeltek, három éremmel gazdagodott a küldöttség. Az Újpesten élő Heidum Bernadett (Újpest Kiváló Diáksportolója kitüntetés tulajdonosa) ismét kitett magáért, hiszen a kifejezetten erős mezőnyben, kétszer is a dobogóra állhatott.



– A körülmények egyébként teljes mértékben adottak egy jó eredmény eléréséhez, a csarnokot szépen felújították, ugyanakkor nagyon nehéz lesz a legjobb nyolcba kerülni a nőknél – mondta az indulás előtt Darázs István csapatvezető. Tavaly, a hollandiai Heerenveenben rendezett Eb-n Heidum Berni összetettben és 1000 méteren ezüstérmes lett, a Heidum, Huszár, Keszler és Darázs Rózsa alkotta váltó pedig ugyancsak ezüstöt szerzett.

Idén is jól ment a korizás a "mi" lányunknak. Heidum ezúttal egyéniben csak a közepes távon szerzett érmet, mégpedig – megismételve 2011-es teljesítményét – ismét ezüstöt. A pénteki 1500-on 18. volt, míg a legrövidebb távon be kellett érnie a hatodik hellyel. Az eredményei alapján természetesen bejutott a 3000 méteres szuperdöntőbe, ahol negyedik lett, így öszszetettben is ugyanezt a pozíciót foglalta el.

– Jól éreztem magam a versenyen, és úgy gondolom – nyilatkozta Bernadett –, hogy az ezüstérmemet okos versenyzésemnek köszönhetem. Nem mentem bele az adok-kapokba, hanem kivártam a megfelelő pillanatot és így sikerült másodikként átsiklanom a célvonalon.

Berni március elején Pekingbe utazik, ahol a világbajnokságon kell bizonyítania, hogy mindenkor számolni kell vele az ellenfeleknek.

(gergely)






Kapcsolatok













Ady Endre művelődési központ - Újpest
























© 2012 Újpest Önkormányzata  •  Impresszum  •  Médiaajánlat  •  Jogi nyilatkozat  •  Legyen a kezdőlapom  •  RSS