Célunk, hogy újpest lakosainak bevonásával, az Önök ötleteivel, javaslataival hozzuk létre azt a logót, amely szimbolizálja mind Újpestet, mind a szakrendelőt, mind az általunk képviselt értékeket: szakértelem, elhivatottság, az emberi élet tisztelete.
Mindezek érdekében logó-készítési pályázatot írunk ki, melynek részleteit alább olvashatják:
Pályázati feltételek:
A pályázat nyílt, újpesti lakosok kortól, nemtől függetlenül pályázhatnak. Egy személy több pályaművet is készíthet.
A logó nem utalhat és nem is tartalmazhat törvénybe, közerkölcsbe vagy jó ízlésbe ütköző képeket vagy kifejezéseket.
Benyújtásának módja:
Kizárólag elektronikus úton, a
logo@szei.hu e-mail címre. Lehet pályázni ötlettel (például csak a színekre vagy formákra vonatkozó javaslatok) vagy kész tervvel (pl. számítógépes vagy kézi rajzzal), az utóbbi esetben a pályaművet tif, bmp, gif vagy jpg formátumban szükséges beküldeni.
A levélnek tartalmaznia kell a pályázó nevét, telefonszámát, lakcímét és e-mail címét.
A logóval szembeni elvárások:
Legkisebb mérete 3 centiméterszer 3 centiméter, ebben a méretben is egyértelműen felismerhető és azonosítható. Színes legyen, de fekete-fehér használat esetében is beazonosítható legyen.
A pályamű beadásának határideje:
2011. november 10., éjfél. A határidő után érkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.
Zsűrizés, értékelés, díjazás:
A megadott határidőig beérkezett pályamunkákat a szakrendelő munkatársaiból álló szakmai zsűri értékeli és tetszésük, ízlésük szerint rangsorolják. Az általuk legjobbnak ítélt tervek közül maximum tíz pályamű ezután/november 16-án felkerül a www.ujpest.hu oldalra, ahol bárki szavazhat az általa legjobbnak tartott alkotásra.
A legtöbb szavazatott kapott logó készítői:
az I. helyezett 25.000 forint,
a II. helyezett 20.000 forint,
a III. helyezett 15.000 forint értékű ajándékutalványt kap.
A legtöbb szavazatot kapott alkotás lesz a szakrendelő hivatalos logója.
Szerzői és felhasználói jogok:
A pályázat benyújtója a pályázaton való részvételével lemond a pályamunkához fűződő szerzői jogairól, és elfogadja, hogy semmiféle anyagi vagy egyéb ellenszolgáltatásra igényt nem tarthat. Ugyanakkor hozzájárul, hogy az általa megadott személyes adatait, elérhetőségeit a pályázat kiírója saját adatbázisában megőrizze, az adatokat bizalmasan kezelve.
A pályázat kiírója:
Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Kft.
Kérdés esetén érdeklődni lehet Szökendi Kozima kommunikációs csoportvezetőnél (telefon: 06-1-231-6019, e-mail:
szokendi.kozima@szei.hu).